Erasmus + program látogatók iskolánkban

Az elmúlt napokban (május 09-20. között) Erasmus+ látogatáson fogadtuk Lettországból a Staņislava Broka Daugavpils Mūzikas vidusskola diákját és tanárait. Diana Sinevich, Arnita Tāraude, Anna Grebeža és Dārta Stašāne hangszeres, valamint zeneelmélet-szolfézs órákon vettek részt, hangversenyeket látogattak és megismerkedtek városunk nevezetességeivel. Tekintsék meg rövid beszámolónkat, melynek zenei háttere Arturs Grandans lett népdalokra írt variációi Dārta Stašāne előadásában. Az Erasmus+ az Európai Unió programja, mely az oktatást, a szakképzést, az ifjúsági területet és az interkulturális érzékenység fejlesztését támogatja tanulmányi célú mobilitásokkal, valamint az oktatási intézmények közötti kapcsolatok elősegítésén keresztül.

Az alábbi linken keresztül érhető el képes összefogalónk (készítette: Körtesi András):

Langerringen

Három kollégánk 2019 júniusában Németországba utazott. Az utazás célja, a bajor tartomány alapfokú oktatásának megismerése volt.

Split

"Hagyományos értékek és modern módszerek a zeneoktatásban" című Erasmus+ projektünk keretében 2019 áprilisában két kollégánk, Csátityné Orcsik Judit és Bajic Ágnes iskolalátogatáson vettek részt a Horvátországi Josip Hadzea zeneiskolában.

Daugavpils Erasmus

Hagyományos értékek és modern módszerek a zeneoktatásban” című Erasmus+ projektünk keretében januárban három kollégánk iskolalátogatáson vett részt Lettország második legnagyobb városának zeneiskolájában.

A Staņislava Broka Daugavpils Mūzikas Vidusskola klasszikus és népi hangszereken biztosít zenei képzést alap- és középfokon, összefogja és irányítja az ország soknemzetiségű dél-keleti Latgala megyéjének zeneoktatását, több országos és nemzetközi zenei versenynek biztosít helyszínt, tanárai a helyi kulturális élet meghatározó szereplői.

ERASMUS + KA1 2018/2

Lecce

Október közepén két kollégánk, Verle Marietta intézményvezető - helyettes és Móró Beáta szolfézstanár egy, a hatékonyabb kommunikációt elősegítő dél- olaszországi kurzuson vettek részt az Erasmus+ KA1 program segítségével.

Erasmus + KA1 2018

Hollandia Erasmus2018 szeptember elején Haszonné Nepp Ivett és Barkóczi-Véber Judit a Pécsi Liszt Ferenc Zeneiskola tanárai egy kreativitást fejlesztő, motiválását elősegítő kurzuson vettek részt Hollandiában az Erasmus+ program segítségével.